Úgy látszik, újra hisztis periódusban vagyunk... Andris ma ismét több fronton is feszegette a határokat.
Miután tündéri édesen együtt főzőcskéztünk, kitalálta, hogy ő az éles kis nyársakkal akar enni.
Na, hát már elnézést, de azt azért mégsem! Annál is kevésbé, mert ez ugyebár már megint csak egy kis látszatkonfliktus, igazából hatalmi vetélkedésről van szó.
Ilyenkor én is megacélozom magam, és hiába az éktelen sírás, rívás, toporzékolás, a hűtő falán való felmászás és némely berendezési tárgyak ellen irányuló ellenséges viselkedés -anya hajthatatlan marad.
Úgy is mondhatnám, tanulgatjuk egymást.
Tegnap pl. mérgében és elkeseredésében magára húzta a szőnyeget.
Ma már én ajánlottam fel neki szelíden, hogy ha akar, kicsit lefeküdhet a földre a szobájában. Betakargattam, adtam neki cumikákat, és megegyeztünk benne, hogy ha megnyugodott, és akar velünk enni, akkor kijöhet a konyhába.
Egy perc sem telt el, és már ismét közöttünk ült jókedvűen, kiegyensúlyozottan kismanó!
Úgy látom, egészen jó páros leszünk mi így ketten! :)
