Sokadszor olvasom Andrisnak a diafilmet - az eredeti La Fontaine mese kicsit lágyított változatát - a tücsökről, aki egész nyáron zenél, és a szorgalmas hangyáról, aki a családjvál egész nyáron dolgozik...
Mikor odaérünk, hogy eljön a tél, és a tücsök fázik és éhes - azt mondja Andris teljes kis szívéből: hozzánk jöhet - és rámnéz, hogy mit szólok hozzá.
Hát persze, jöhet hozzánk - mondom, és elszorul a szívem - Andris mintha a gondoataimban olvasott volna - hiszen éppen egy pillanattal előbb futott át az eszemen albérlő-barátunk és szülei, akik éppen mostanában vendégeskedtek nálunk ...
